Nem arról van szó, hogy közeledik a Karácsony és nem is arról, hogy nyílvánosan szeretném verni a mellem, hogy én mennyire fain ember vagyok. Én csupán egy opciót adok magamnak és másoknak a kifogásaink ellen.

"Adni jó", "Jobb adni mint kapni"..... Könnyű mondani és könnyű ilyen közhelyekkel dobálózni. Viszont az emberek többsége (köztük én is) úgy van ezzel, hogy: én is keményen megdolgozok minden forintomért, nekem se ad senki csak úgy. Vannak rossz napjaim, amikor még mérges is vagyok az aluljáróban élő hajléktalanokra, kéregetőkre. Miért nem megy el dolgozni? Miért adta fel? Nem tudjuk a miérteket. Sajnos gyakran előfordul, hogy akinek adsz egy kis aprót, az tényleg csak alkoholra költi. Sőt lehet, hogy 10-ből 9 arra fogja költeni, de az az egy aki nem, annak lehet ez egy lökés, egy akármi. Én ebben hiszek. Néha elég egy egészen picike kedvesség, hogy erőt meríts ahhoz, hogy tovább menj. Sose tudhatod, hogy te mikor, kinek és mivel adsz egy ilyen kis akármit. Úgyhogy ne féljünk adni. Ne azért adjunk, hogy kapjunk és ne adjuk át az irányítást teljesen a lustábbik, kifogások mögé menekülő énünknek.

Én mindig is amögé bújtam itt Budapesten, hogy ebben a városban sajnos rengetegen kéregetnek. Nem adhatok mindegyiknek, mert sok a csaló köztük. Meg egyébként is sokszor hallani olyanokat is, hogy ez is egy maffia és nem is ők kapják meg azt a pénzt, amit adsz stb. Még ha ez mind igaz is, az sem indok arra, hogy soha ne adjak senkinek.

Elhatároztam, hogy tartok egy "nincs kivétel" napot. Mindenkinek adok aznap aki kér tőlem, vagy ha nem is közvetlenül, de kéreget. Nem volt kifogásom, mert nem engedtem meg magamnak. Még csak az a stressz sem volt benne, hogy " adnék, de jajj most sietek, nincs időm előkeresni a pénztárcámat" mert direkt könnyen elérhető helyre raktam az aprós, kicsi pénztárcámat. Nem volt kivétel és nem volt kifogás. Este munkából hazafelé rossz helyre csúszott a kicsi pénztárcám és rögtön meg is szólalt a kisördög bennem, hogy: "Eleget adtál már délelőtt...", de én megmakacsoltam magam és megálltam az aluljáró lépcsőjének az alján és addig kotorásztam a hátizsákomban, amíg meg nem találtam a nagy pénztárcámat. Nem csak az apród elosztogatása a lényeg, hanem az adás. Adj az ételedből, vagy a kávédból, vagy amiből tudsz.

Szerintem a hozzáállás a fontos, hogy ne ragaszkodjunk a tárgyainkhoz túlságosan. Egy nap mindet itt hagyjuk egy csettintésre, úgyhogy ha így nézzük, nincs is olyan tárgyunk, amit ne csak kölcsönöznénk. Van amit egy hónapra, van amit 40-50 évre, de mindent csak ideig-óráig. Illetve sose tudhatod, hogy te mikor kerülsz szükségbe. Az én példám: nincs nálam készpénz, vonatállomás, majd meghalok a szomjúságtól, csak 20-30 forintom van apróban és az autómatában a legolcsóbb víz is 300Ft... Na? Voltál már így? Igen ez másfajta szükség, mert egy nap alatt nem lehet szomjan halni, de attól még szükség.

Szeretném ezt szokássá alakítani. Még gondolkodom, hogy heti egy napot nevezzek ki egyenlőre, vagy pedig minden nap adjak legalább egy embernek. Talán maradok az egy nap mindenkinek-nél...