A távkapcsolatról mindenkinek megvan a véleménye és a többségnek negativ. Kérdezd csak meg nyugotan a melletted ülőt, biztos, hogy valami hasonlót fog mondani: "Nekem nem menne...", vagy "Én biztos, hogy nem biznék meg a másikban." Hát igen, ez egy nehéz téma, nehéz ügy. A többség bele se vágna vagy a rossz tapasztalatai miatt, vagy egyszerűen csak bizalmatlanabb a társával szemben/ mindenkivel szemben.

Ez a fajta kapcsolat általában csak kényszer megoldásként szokott létrejönni: munka, egyetem vagy más kötelesség távol tartja az egyik felet a másiktól.

Nekem már volt "szerencsém" többféle variációt is kipróbálni. Volt, hogy én voltam az, aki a tanulmányaim miatt Pesten éltem és haza jártam a barátomhoz. Most a barátom él Svédországban a tanulmányai miatt és haza jár hozzám Pestre. Viszont a Svédország-Budapest ez már nyilván egy haladó fokozata a távkapcsolatnak, úgy is mondhatnám, hogy level 999. Lassan már profinak számitok.

A mostani páromat, Szerelmemet, Egyetlen Kincsemet (Nyugi ez lesz az utolsó!) ,Életem Értelmét 2015 jan.30-án ismertem meg Budapesten. Most kapaszkodj meg... Tinderen. Bizony, bizony, tinderen ismerkedtünk meg és szerelem volt első látásra, vagy inkább érintésre, de erre majd máskor visszatérek. Tényleg az első pillanattól egymásba szerettünk. Szerintem giuness könyvekbe illő első randink volt, több mint 24 órán át tartott. Persze nem ültünk ott sem a Star Buck's-ban sem a sörözőben zárás után. Aznap este Nála aludtunk és másnap meghivtam magamhoz ebédre és utána még kirándulni is elmentünk a Normafára. A másnapján csak azért váltunk el mert programja volt már estére. Lehetett volna 48 órás is... Durva, nem? Na szóval minden szép volt és rózsaszin, minden tökéletes volt. Aztán valamikor márciusban, nagy rákészülés után közölte velem, hogy felvették Götteborgba, egyetemre. Nem is tudtam mit mondani rá először,de rögtön az volt az első gondolatom, hogy túl szép volt, hogy igaz legyen.

Még csak másfél hónaposak voltunk és meg kellett hoznunk egy óriási döntést a kapcsolatunkról: ki fogjuk birni a távkapcsolatot? Igen / Nem. Ezt persze nem tudhattuk akkor még. Azt viszont igen, hogy mit érzünk a másik iránt. Mi belekapaszkodtunk ebbe az érzésbe és biztunk benne, hogy nem csap be. Most már azt hiszem nyugodt szivvel kijelenthetem, hogy nem csapott be a szivünk. 7 hónapig együtt éltünk. Ingáztunk a Pöttyös utcai albérletem és Újpest között. Aztán 2015 szeptemberében kiköltözött. Egész nyáron együtt voltunk sűlve-főve, szóval nem volt egyszerű elbúcsúzni. Én el is "menekültem" egy családi nyaralásba, rögtön az első héten. Előre elterveztük igy, hogy könnyebb legyen nekem. Persze nem miattam ment pont akkor nyaralni a család, ez csupán egy szerencsés összeesés volt.

Aztán elkezdődtek a szürke hétköznapok. Sose volt egyszerű, de mindig próbáltuk és azóta is próbáljuk a maximumot kihozni mindenből, minden napból, minden hónapból. Amikor csak tudunk utazunk. Gyakrabban szokott Ő hazajönni, mert itthon kettesben tudunk lenni és a programok skálája is sokkal-sokkal szinesebb. Én eddig kétszer repültem ki: 2016 januárjában és novemberében. A nyarakon persze itthon volt végig, tehát lehet mondani, hogy igy könnyű... De szerintem csak igy lehet birni. Mármint, hogy egyrészt az ember mindig tudja, hogy mikor látja a párját legközelebb, illetve azt is tudja, hogy meddig tart ez az állapot. Legyen kitűzve (esetünkben) 2 év, vagy 3-4-5 év. Mondjuk nekem ezek már túl hosszúnak tűnő marathoni távlatok,de ha megegyeznek, hogy addig és csakis addig fog tartani és abban is, hogy mindkét fél mindent megtesz annak érdekében, hogy időszakosan találkozzanak, akkor működhet. Nagyon fontos, hogy ez a határ nem tolódhat el. Ez olyan mintha egy hosszútáv futónak a távja végén azt mondanák, hogy fusson még csak 1 kilométert. Egy kilométer az szinte semmi, főleg egy profi futónak. Viszont az a futó előre bemérte és betáplálta az agyába a távolságot és ahhoz képest osztotta be az erejét. Én biztos vagyok benne, hogy nem lenne képes arra az egy kilométerre, mert nem készült rá és addigra az összes energiáját, erejét felélte. Én valahogy igy látom a távkapcsolatot is, mint egy marathont. Mindegy meddig fog tartani, de addig tartson és ne tovább. Illetve fontos, hogy együtt fussátok le azt a marathont. Ha csak te egyedül futsz, az nem fog működni.

 Nekünk 2 év a táv és most már csak egy tavasz van hátra, azaz 3 hónap (89 nap). Nagy erőkkel tervezzük az összeköltözést. Nem könnyű dönteni egy svéd-magyar mérlegnél... de erről majd egy másik cikkemben mesélek. A lényeg , hogy szóba került természetesen az is ,hogy folytatjuk nyártól a távkapcsolatot... Hála Istennek ezt az opciót Ő is és én is azonnal elvetettük. 2 évet vállaltunk, nem birnánk 1évvel (km-rel) se többet.