Bocsánat, hogy eltűntem kicsit a térképről. Illetve nem tűntem el, csupán leléptem egy másfél hétre Svédországba. Meglógtam a nyuszi, meg a locsolók elől.

Egyébként most, hogy jobban belegondolok, szerintem ez az első olyan ünnepem, hogy teljesen a családom nélkül ünnepeltem. Furcsa is volt nagyon: megvannak nekünk is minden ünnepre a magunk kis hagyományai otthon. Van amelyik vallási szokás és örökölt a nagyszüleimtől és van amelyiket Anyával mi magunk alakítottunk ki (lásd: tojásfestés kettesben). Ezek nélkül nekem most üres volt az ünnep. Persze tudom, hogy neked magadban kell lenyugtatnod a minden nap rohanó testedet és mindenen stresszelő lelkedet. Neked kell megáljt parancsolni és egy kicsit befelé is koncentrálni, a jelenre figyelni, és ünnepivé varázsolni a hangulatot magad körül. Gyerekként még valahogy ez egész megy magától. A gyerekeknek nem kell mondani, hogy most ne aggódj, a jövő heti matek dolgozat miatt... Ők ahogy hazaérnek és levágják a táskát a szoba egyik sarkába, úgy a suli összes gondját is azzal együtt. A minden napos aggódás, az valami olyan, mint a bölcsességfog. Nem, ez igazából egy rossz példa volt, mert az aggódástól, stessztől igenis meg lehet szabadulni, el lehet engedni, egy részt ez döntés kérdése is, másrészt vannak rá technikák és eszközök is, (pl. a sport).

Viszont én most megint teljesen elkanyarodtam a mondanivalómtól. Tehát nem éreztem azt az ünnepi hangulatot, amihez hozzászoktam, de ez természetes. Kihangsúlyoznám, hogy nem a környezeten múlt, mert a barátom édesanyja gyönyörűen feldiszítette a házat.

Mindenünk megvolt ami csak kellhet és még több is. Az is lehet, hogy nekem maga a készülődés hiányzott.

Én Karácsonykor is csak akkor kerülök "ünnep üzemmódba" amikor 24-én ebéd után, díszítjük a fát és csomagolom az ajndékokat.

Egyébként nem panaszkodni akarok még véletlenül se. Csodálatos másfél hetet töltöttem kint nyugalomban, békességben és sok-sok pihenéssel, ami rám fért.

A pihenés mellett, azért minden nap mentünk is valamerre. Most megmutatom nektek Svédországot, az én szememmel. Ha egyetlen egy szóval kéne jellemeznem, azt mondanám: szél. A szél, mint olyan, állandóan jelen van az életükbe és ez a kis szócska (lehet, hogy csak belemagyarázom, ez esetben bocsánat, de) szerintem hangulatfestésnek is nagyon jó... Hogyha egy festményben kellene megfoglmaznom az országot, akkor ezer százalék, hogy fújna a szél azon a képen.

Teljes képet nem tudok alkotni az országukról, mert ahhoz túlságosan kicsi szeletét láttam még csak. Az időjárását azért ragadtam ki már rögtön az elejére, mert ez tagadhatatlanul sarkalatos pontja. A magyar emberek ha meghallják a nevét mire gondolnak? Mi jut elsőként eszükbe: hogy hideg, és tényleg az. Szerintem az időjárás akarva akaratlanul befolyásolja az embereket... Bár itt kell leszögeznem, hogy természetesen jobban is bírják a hideget mint mi. A barátom ezt úgy fogalmazta meg: A svéd tavasz definíciója az az, hogy süt a nap és nem esik az eső. Az már senkit se zavar ott, rajtam kívül, hogy jeges 40-50km/h szél fúj és csak 6-7 fok van... Ők ennek örülnek, hogy tavasz van, hogy süt a nap és boldogan mászkálnak "rütyőkékben" (ahogy Nagymamám mondaná) és szoknyában is akár. A napsütés valóban nagy kincs és hiánycikk odakint. 

Egy amerikai lány mondta nekünk, aki júniusig fog még ott lakni, munka miatt, hogy őt már egyáltalán nem érdekli a hideg, csak a napot akarja látni... Hát igen. Ez is olyan kincs, amit csak akkor tudunk értékelni, ha elveszik tőlünk. Én bevallom, nem bírnám azt az időjárást, nem tudnám elviselni, mert imádom a természetet, imádok kint lenni és az összes évszak közül a legjobban imádom a Tavaszt. Nem véletlen az sem, hogy májusban születtem, én ezt mindig mondom. A tavasz pedig számomra 15 foknál kezdődik...

Egyébként 1-2 hóesős napot és 2-3-4 esős napot leszámítva nagylelkű volt velem a svéd égbolt. A napok többségében a szebbik arcát mutatta.

Ó a tenger! A tengerek, meg úgy egyébként minden természetes vizek: folyók,patakok,tavak és pocsolyák, nekem olyan nagy szerelmeim az életemben, hogy mindig lenyűgöz és sose fogom megunni. Anyukám azt szokta mondani gyerekkoromban, hogy én előző életemben sellő voltam, mert annyira imádtam a vizet és alig lehetett kiimádkozni belőle. Tehát a tenger egy elég óriási piros pont Svédországnak és húzóerő a számomra. Az alma a fáról...

A bringa pedig a másik. Voltunk többször is biciklizni és mind a városok között, mind a városokban tökéletesen kiépített bicikli utak vannak, amin persze egy picit sem lepődtem meg. 

Ezáltal és mert amúgy is szeretnek tudatosan élni, rengetegen járnak bringával (még rossz időben is persze), és a városok képéhez hozzátartozik és elválaszthatatlan része A Bicikli.

Ezt a részét teljesen magamévá tudnám tenni, csak mindig 10 fokkal megelebb időben és a szél nélkül. Vikingnek születni kell. Ha már szóba jöttek a vikingek... Véletlenül belefutottunk Göteborgban a Tough Viking elnevezésű versenybe. Nagyon tetszett nekünk és még kedvet is kaptunk hozzá. Nagyon sokrétű akadálypályát alakítottak ki a város egyik legnagyobb parkjában: volt benne több mint 10 km futás, de azon belül is hegynek felfelé, súlyokkal a nyakukban, volt lefelé csúzdázás is, iszapos folyón átgázolás, jeges vizes konténeren átúszás, falra mászás, tűzön átugrás, és még sok minden más, amiket mi nem láttunk.

Nagyon érdekes élmény volt. Ahogy a képen is látszik, nem csupán viking alkatú úriemberek indultak a versenyen (bár belőlük is volt bőven), hanem nők is és nagyon sok nő, mindenféle korosztályból, és alkattal, amit  nagyon jó volt látni.

Minden egyes versenyző kapott egy menő érmet, itt tényleg a részvétel számított. Többször is láttam, hogy együtt futottak barátnők, barátok, haveri csapat és ha valaki lemaradt azt megvárták. Az élmény volt a lényeg, nem a verseny.

Amit még nagyon szeretek Svédországban, azok a családi házak. Engem valahogy mindig a babaházakra emlékeztetnek. Olyanok mint egy-egy felnagyított babaház. Tetszik az egyszerűségük és a stílusuk. Mondjuk ha a saját házamról lenne szó, akkor már kevésbé tetszene, hogy nincs kerítés (bár általában itt csak hátsó kertet szoktak körbekíteni,de ha nincs szomszéd, akkor még azt se), illetve hogy itt SENKI se használ függönyt.

 Ez lehet, hogy viccesen hangzik, de én amikor először jártam Svédországban, teljesen ledöbbentem, hogy sehol sincs függöny. Egy téli estén emlékszem, sétáltunk a faluban a családi házak között és ha oldalra néztünk, mindehol családokat láttunk szó szerint a kirakatban, vacsorázni, vagy mosogatni, beszélgetni, de  minden apró kicsi részletet is, mivel bent égett a fény és kint sötét volt... Zavarba ejtő volt egy kicsit... Ez első 3 után persze már uralkodtam magamon és nem bámultam befelé sehova. Akkor sokat gondolkodtam rajta, hogy vajon csak a magyar ember olyan kiváncsi, hogy mindenhova be akar nézi, tudni akarja, hogy mit csinál a szomszéd, hogy megint új kocsit vett- e stb. ? Illetve, hogy mi csak azért használunk függönyöket és magas sövényeket mert magunkból indulunk ki, a saját kiváncsiságunkból, vagy pedig csak ennyire "szégenylősen" ragaszkodunk a magánéletünk szentségéhez? Valószínű, hogy mindkettő.

A másik szokásuk, ami még számora érdekes volt elsőre: a fény az ablakban elv. Este mindenhol égnie kell este valami fényforrásnak az ablakban. Ez szokás és elvárás is egyben, ha szeretnél beilleszkedni. Valamilyen régi viking hagyományból ered a dolog, hogy a feleségek fénnyel várták haza a megfáradt hajósokat, illetve gondolom jelezték is régen az utat ezzel hazafelé. Ez valahol szép, hogy így ragaszkodnak ehhez a hagyományhoz. Illetve mivel nincs függöny ez csak tálcán kínálja a kiváncsi magyar embernek a látnivalót. Csak viccelek.

Szeretem Svédország stílusát. Ha egy képben kellene öszegeznem a stílusát akkor ez lenne az:

Kaptatok tőlem most egy kis szeletet Svédországból, az én ízlésemmel tálalva. Aki a menekült helyzetre kiváncsi az rossz helyen jár. Aki arra kiváncsi, hogy ott jobb-e az élet, kérdezzen olyat, aki kint él. Az biztos, hogy gyönyörű ország és érdemes látni. Mindenkinek tudom ajánlani a Wizz Air fapados járatait ,mert többször olcsóbban jutok ki Svédországba repülővel, mint Budapestről Sopronba vonattal...