Az anyaság ugyebár a világ egyik legszebb feladata. Feladat, szerep, ajándék, küldetés, hivatás. Attól függ honnan nézed. Ők tartják össze a családot, ők melegítik, töltik fel az otthont szeretettel. Az anyák szuper erővel bírnak: rendkívüli türelemmel, állóképességgel, odaadással és önzetlenséggel.

Mivel én még nem vagyok anya ezért csak a környezetemben található, az életemhez tartozó anyákból tudok képet alkotni az anyaságról. Anya, a Nagymamáim, a Drága Dédimamám és a többi anyukák, barátnőim anyukái, anyós jelöltek... 

Szerintem nincs olyan, hogy jó anya és rossz anya. Ugyanúgy, ahogy nincs jó ember és rossz ember. Mind emberek vagyunk, erényekkel és hibákkal. Minden anya jót akar a gyermekének, talán még az is, aki elhagyja azt. Persze vannak szélsőséges esetek, amikor az anya még csak egy kiskorú gyermek például. Én most nem ezekről a szélsőséges esetekről és nem is az anyaságról úgy általában szeretnék írni.

Egy anyának óriási a felelőssége a gyermekének a sorsát illetően. Nem csupán a kezdetekben, hanem később is, hiába nőtt fel a gyermek és éli már a saját életét. Ez itt egy hangsúlyos pont mindenki életében. Felnővünk és szép lassan, vagy van, aki egyik napról a másikra, a saját lábára áll. Maga vásárol, maga főz, mos, takarít, maga fizeti a számláit... Nem csak anyagilag válik le a "fészekről", de jó esetben érzelmileg is. Ha bántják, ha csalódás éri, akkor már nem anya lesz az, akihez "fut", nem hozzá fordul kapásból. Ez a normális. Persze semmi sincs kőbe vésve. Van, aki otthon marad, mert egyszerűen úgy alakult az élete, hogy nem volt hova, vagy nem volt kivel (vagy mindkettő) leválnia a fészekről. Egyedül meg nehéz. Én egyedül kötöztem el otthonról, de még sosem éltem egyedül. Illetve de. Pont tavaly, 3 hónapon keresztül. Életem eddigi legnehezebb 3 hónapja volt.

Leválni is nehéz és elengedni is nehéz. Az utóbbit még nem tapasztaltam meg, csupán a környezetem anyukáin látom. Viszont el kell engedni és le kell válni a fészekről. Minél előbb, annál jobb. Ez az egészséges és ez a normális. Nem a társadalom elvárásainak megfelelve, hanem az alapvető emberi igényeknek megfelelve. Még az állatok is kilökik a csordából, a kicsit egy adott idő után. Találja meg vagy alapítsa meg a saját csordáját! 

Ott viszont, ahol akadály kerül ebbe a folyamatba, ott sérülések és eldeformálódott életek születhetnek. Ha egyik fél sem akarja, hogy megtörténjen a leválás az rendben van. Viszont, ha csak az egyik fél állít gátat neki, tudatosan, vagy tudat alatt, akkor akár örökre tönkre teheti ezzel a másik felet. Egy anya szeretete a gyermekeknek olyan létszükséglet, mint az anyatej... Ha ez az anyai szeretet azonban önző és fojtogató, akkor az jobban megnyomorít egy gyereket érzelmileg mintha árvaként nőne fel. Tudom ezek durva szavak. Egy kicsi gyermek esetében még nem feltűnő és nem is okoz gondot az önző szeretet. Egy tizenéves gyermeknél már frusztrációt okozhat és konfliktusokat a családon belül. Viszont egy fiatal felnőtt, egy huszonéves ember esetében már erősen befolyásolhatja negatív értelemben az ember életét egy anya: "Nem neked való ez a nő", "Ne költözz el, mert nem tudom mit csinálok nélküled". Bizony vannak ilyen életek, de ez sem törvényszerű. Nem törvényszerű, hogyha egy nő több évtized együtt élés után kiüresedni látja a házasságát, vagy esetleg sosem talált benne örömöt, akkor a gyermekén/gyermekein vezeti le ennek a feszültségét, vagy éppen tőlük akarja megkapni a házasságából hiányzó szeretetet is. Személyesen ismerek valakit, aki így érzett a házasságával kapcsolatban, de mégse volt ez hatással a gyerekeire egyáltalán. Ugyancsak személyesen ismerek valakit, aki szintén így érzett és azt látta megoldásnak, hogy magához láncolja az egyik fiát egy életre. Sorsok. Életek. Döntések. Mindkettő anya a legjobbat akarta és akarja a gyermekeinek. Viszont a bíróságon sem a szándékot nézik egy bűncselekmény esetében. Elrontani egy másik ember életét bűn. Elrontani a saját gyermeked életét még nagyobb bűn. Viszont ezért soha senki nem fog bíróság elött állni.

Azt kérdezitek, hogy miért csak az anyák hatalma veszélyes? Nem csak. Ugyanúgy az apák is vissza élhetnek vele sajnos. Viszont, ha egy apa nem talál boldogságot a házasságán belül, az az esetek többségében azon kívül keresi akkor. Az apáknak mindig is megvolt és meg is lesz a saját élete, a munkája, ami megint csak közre játszik abban, hogy ki tud e teljesedni egy ember önmagában is és boldog, elégedett szülő tud-e lenni... 

Az anyaság óriási felelősség és hatalom. Visszaélni ezzel a hatalommal... az a legnagyobb bűnök egyike.

Ezt a témát egyrészt a most olvasott regényem ihlette bennem. Neil Strauss: The Truth: An uncofortable book about relationships. Nagyon jó könyv, mindenkinek tudom ajánlani, viszont magyarul még nem jelent meg sajnos, a tudtommal.